Csapatunk

BALOG ALEXANDRA
főszervező

Balog Alexandra 2003-ban kezdte zongoratanulmányait Füzi Nóránál,majd Gál Gabriella felkészítésével felvételt nyert a Bartók Béla Konzervatóriumba Budapesten.
Alapfokú oktatása során még megismerkedett a csellójátékkal is.
Középfokon – a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában – a zongora főtárgyat Belák Erzsébetnél, majd Fejérvári Zoltánnál tanulta, valamint zenei horizontja tágításaként megismerkedett a zeneszerzéssel, csembalóval. Tudását aktív, sokoldalú kamarazenélésben is kamatoztatta. 2014 óta Ian Fountain osztályában végzi tanulmányait a londoni Royal Academy of Music hallgatójaként.
Fiatal kora ellenére már számos versenyen ért el kimagasló eredményt, többek között: Országos Szakközépiskolai Zongoraverseny – 3.; Budapesti Banda Ede csellóverseny – 2.; Nemzetközi “Piano Talents” zongoraverseny, Milánó – 3., Bach kategória – 3.; Nemzetközi Takács Jenő zongoraverseny, Oberschützen – különdij; Országos Kamarazenei Verseny,Szeged – 2. (a SAM Trió tagjaként); Worthing Music and Arts Festival, Worthing – 2.; North London Music Festival – 1. és különdíjak.
Az zenélés mellett Alexandra kreatív személyiségének, kitűnő szervezőkészségének, közösségépítő ambiciójának legszebb megnyilatkozása az általa megálmodott és létrehozott- immár három alkalommal -megrendezett Bozsoki Zenei Tábor és Művészeti Fesztivál.
Sokoldalú tehetsége elismeréseként 2015-ben elnyerte az Emberi Erőforrások minisztériuma által kiadott magyar Nemzeti Tehetségprogram ösztöndiját.
Nemrégiben a Royal Academy of Music Frederick Jackson ösztöndíjasa lett.

A világ számos pontján, többek között Budapesten, Ljubljanában, Berlinben, Lockenhausban, Cákon, Bozsokon is fellépett már, valamint a Royal Academy of Music zongorafesztiválján is megmutathatta tudását.
Nemrégiben Mozart: C-dúr Zongoraversenyét (KV. 503) játszotta az Akadémia nagytermében, bemutatva saját kadenciáját.

Új projektje számos híres karmester (Gergely Madaras, Raymond Holden, Vajda Gergely, Dubóczkz Gergely, Jan Moritz Onken) és az európai kulturális szektorban tevékenykedő művészeti vezető (Marc Ernesti, RAM; Jessy Meiser, Robert Manchin, CULTURE ACTION EUROPE; Gabor Moczar) által támogatott International Young Soloists’ Orchestra (IYSO).
A zenekar első koncertjét 2016 nyarán adta, de 2015 óta kamaraformációként már működött.

Alexandra Európa szerte, főként Budapesten, Telkiben, Bozsok-Kőszeg vidékén és Londonban is szeretne szerepelni zenekarával, amely kamaracsoportokként, kamarazenekarként vagy akár nagy szimfonikus zenekarként is fellép. A zenekar ‘Baroque Spinoff’ formációja a historikus hangszereken is játszó tagokból alakult.

Ez az új projekt a 2015-ös Bozsoki Zenei Fesztiválon indult útjára, amikor a Fesztivál tehetséges ifjú vonósai és Alexandra Madaras Gergely karmester irányításával előadta Mozart KV. 491-es Zongoraversenyét. Az ifjú művész azóta nagy erőkkel dolgozik az IYSO fejlesztésén, támogatókat keresve és fellépési lehetőségeket szervezve.

Alexandra célja, hogy állandó, biztos és magas színvonalú munkalehetőséget biztosítson az IYSO zenészeinek és egy különleges, lelkes, fiatal, lendületes tagokból álló zenekart mutathasson be Európa koncerttermeiben.

TANAKA KENDZSI
szervező

Félig japán létemre Szegeden születtem, 1995-ben. A szegedi Vántus István Zeneművészeti Szakközépiskolában Dr. Lucz Ilonával tanultam zongora főtárgyat 2009-től 2013-ig. Jelenleg a londoni Royal Academy of Music harmadéves hallgatója vagyok Joanna MacGregor kezei alatt. Nemzetközi elismerésem mellett a díjaim közül kiemelkedőek a 18. Békéscsabai Országos Szakiskolai Zongoraverseny első díja, valamint a Magyar szerző által írt mű legjobb előadásáért szóló díj is. Emellett a 2013. évi Vántus Díj büszke nyertese is lehetek, amit évente a legjobb szakmai eredményekkel rendelkező végzős diáknak adja át a díj megalapítója, Vántus Istvánné. A díj keretében Mozart A dúr Zongoraversenyét (K488) adhattam elő a szakközépiskola zenekarával, Liszt Spanyol Rapszódiája mellett. Számos nemzetközi mesterkurzuson volt szerencsém résztvenni, köztük Hollandiában, Szlovéniában, Litvániában és az Egyesült Királysgban olyan nagy nevű professzorokkal, mint Vladimir Viardo, Matti Raekallio, Eckhardt Gábor, Ian Fountain, Steven Osborne, és Rév Lívia. Kimagaslóan Liszt, Bartók, és Debussy zongoraműveit szeretem előadni, de a kortárszenével való kísérletezéstől sem hátrálok meg.
Miután a 2015-ös Bozsoki Zenei Tábort résztvevő diákként tapasztaltam meg, ez lesz az első évem a Bozsoki Zenei Tábor szervezői között. Számomra nagy élményt nyújtott, ezért saját munkámmal támogatni szerettem volna az elkövetkezendő táborokat. Az éves nyári fesztivál sugárzó, élénk, barátságos hangulata tükrözi a szervező társaság fiatalosságát, valamint mély szakmai tudását. Ez a gyorsan növekedő nyáritábor életreszóló tapasztalatokat ad egyaránt a résztvevőknek, tanároknak és a szervezőknek is.

KATONA ÁGNES ARIADNÉ
szervező

Katona Ágnes Ariadné a 2013-ig a budapesti Bartòk Konzervatòriumban tanult fuvolázni Romos Zsolt osztályában. 2016-ban a Pécsi Egyetem Mūvészeti Karán diplomázott fuvola alapképzésen, majd mesterképzését Gyõrben a Széchenyi István Egyetem – Varga Tibor Zenemüvészeti Karán folytatta Ittzés Gergely és Jòföldi Anett növendékeként.

BALOG GABRIELLA
szervező

Balog Gabriella jelenleg a Royal Conservatoire of Scotland Fuvola szakos hallgatója, a 2015-16-os félévben pedig Weimarban, a Hochschule für musik Franz Liszten töltött egy félévet.
Számos mesterkurzuson és versenyen vett részt, 2015-ben teljes ösztöndíjjal látogatta a Skót Nemzetközi Nyári Fuvolakurzust, 2009-ben ötödik helyezést ért el a Flautiada Nemzetközi Fuvolaversenyen.
Az utóbbi időben fellépett a Magyar Zenetudományi Intézetben, a Royal Conservatoire of Scotlanden, a Bozsoki zenei Fesztiválon és a Lockenhaus Kammermusikfesten is.

Domonkos Orbán
fotográfus

Székely Kristóf
szervező

Berecz Mihály

Beöthy Farkas

Tass Borbála

Balog Benjamin

Balog Rozi

Jan Vojtek